2016. XCO WORLD CHAMPIONSHIP NOVE MESTO

Bukovácz Kata beszámolója a világbajnokságról!

A verseny csak pénteken volt, de mi már kedden elindultunk Csehországba, hiszen egy világbajnokságra nem árt több nappal előtte  kimenni, pályát gyakorolni és rápihenni a megmérettetésre. A bedugult aóutópálya miatt kicsit később érkeztünk mint terveztük, aztán gyors nevezés, szállás elfoglalás és átöltözés után ki is mentünk a pályára. Az első kört a magyar női versenyzőkkel, a velem egyidős Schmidel Reginával és az elit Benkó Barbarával mentem. Azonnal beleszerettem a pályába. Az ugratókat sosem kedveltem igazán, inkább a sziklakerteket, gyökeres részeket preferálom és ez a pálya épp ilyen volt - több rövidebb meredek felfelével gazdagítva. Miután  letelt az edzésidőnk (a világkupákon és a világbajnokságon a verseny előtti napokra beosztják, hogy ki mikor edzhet, így kerülve el a nagy tömeget a pályan), visszamentünk a versenyközponti sátrunkba. Idén összeköltöztünk a Focus Team-mel hisz Barbi ott versenyez, így az ő csapatsátrukat összevontuk a mi nemzetinkel. 

A szállásunk mellesleg egy tó mellett volt gyönyörű kilátással. A szobák nagyon jók voltak és az ételek mindig isteniek. Szerdán és csütörtökön szintén pályát jártunk. Pénteken csak délután 15:00-kor volt rajtom, így volt időm stresszelni délelőtt. Csütörtök este még nem éreztem magam idegesnek, de természetesen nálam voltak a megfelelő Energy termékek – biztos, ami biztos :-)

Délelőtt még elmentem egy átmozgató edzésre majd le is maszíroztam a lábam a Ruticelit kenőccsel hogy biztosan top formába legyek versenyre. Korai ebéd után ki is vonultunk a versenyközpontba. Kettőtől háromnegyed háromig melegítettem, majd beálltunk a beszólítási boxokba és vártunk. Egyesével UCI pontok alapján beszólítottak minket a rajthoz. 3 perc volt rajtig. Oldalra néztem a lelátóra és hirtelen ledöbbentem mennyi ember volt ott. 1 perc volt a rajtig és elkezdtek egy szívdobogásra emlékeztető "zenét" játszani. Az egész olyan drámai lett, hogy ki is rázott a hideg! Sípszó. Elindultunk. A rajtkörben sikerült egész jó helyre kerülnöm, aminek nagyon örültem, tudniillik ez nem az erősségem. Ezután rámentünk a rendes pályára amiből nekünk három kör volt. Három olyan kör versenytempóban nem egyszerű, könnyen el lehet éhezni vagy lesavasodni. Persze azoknak akik nem használnak megfelelő táplálékkiegészítőket ;-) Hihetetlen érzés volt ekkora tömeg  előtt versenyezni és itt is szeretném megköszönni a sok magyarnak a szurkolást, nem is gondoltam volna, hogy ennyien kint lesztek!  A verseny alatt folyamatosan volt valaki körülöttem akit épp meg akartam előzni, de belül magammal küzdöttem, próbáltam nem összeesni fejben és koncentrálni végig. Ez sikerült is és körhátrány nélkül 42. helyen fejeztem be a versenyt. Regina épp előttem a 41. helyen végzett. Bár nem ez a verseny ment nekem a legjobban, mégsem tudtam elkeseredni a végén. Annyira feldobott a világbajnokság hangulata és az, hogy be tudtam fejezni a versenyt esés és kiszólítás nélkül, hogy el is felejtettem, hogy amúgy nem ment olyan jól. Elsőévesként a világ legjobbjaival versenyezve nem voltak nagy elvárásaim. Tudom hogy fejlődnöm kell, hisz a tavalyi éves betegeskedés sokat visszavetett de úgy érzem, már sínen vagyok és szépen haladok. Hálás vagyok hogy megtapasztalhattam versenyzőként egy világbajnokságot és hogy ennyi új barátot szereztem. Itt is szeretném megköszönni az Energy-nek a türelmet és a támogatást, nélkületek nem lennék itt!

Üdvözlettel: Kata