A FIATAL DEBRECENI TRIATLONOS ÚJABB SIKEREI

Az Energy által támogatott ifjúsági korú triatlonista - aki a  Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzője - négy országos bajnoki címet szerzett az évadban. Triatlonban a váltó és klubcsapat országos bajnokságon, valamint a rokon sportágakban - a duatlonban és az aquatlonban - szintén egyet-egyet. Ezzel az országban az összes ifjúsági fiú triatlonista közül a legtöbb bajnoki címet szerezte.  A szegedi Triatlon Diákolimpia országos döntőjében ezüstérmet nyert. Bekerült a magyar ifjúsági válogatottba, melynek színeiben Szlovákiában szerepelt az Olimpiai Reménységek versenyén. Csapatban a dobogó legmagasabb fokára álhatott, míg egyéniben az értékes 4. helyet szerezte meg. Aranyjelvényes sportoló címet érdemelt ki, valamint eredményei alapján bekerült a Héraklész triatlon válogatott keretbe. 

-  Mennyiben segítették az Energy készítmények ezen nagyszerű eredmények elérését?

- Eredményeimet a rengeteg edzésmunka mellett nagymértékben segítették az Energy készítményei. Ezek fogyasztásának egyik legfőbb hozadéka, hogy betegség- és sérülésmentesen versenyezhettem végig a 2015-ös szezonomat. Ezért is nagyon örülök, hogy az Energy a 2016-os esztendőben is támogatásra méltónak talált és biztosítja számomra termékeit a felkészülésemhez. 

- Az ifiből a junior korcsoportba léptél, milyen terveket szövögetsz az idei évben?

- Célom továbbra is a Magyar Válogatott kerettagság megőrzése és az országos bajnokságokon a dobogós helyek valamelyikeinek megszerzése. Rengeteg verseny és utazás vár rám, mivel a nemzetközi triatlonos vérkeringésbe is bekapcsolódom a Junior Európa Kupa sorozatokon.

Május elejétől szinte minden hétvégén rajthoz állok valamilyen versenyen. Az ezeken való maximális teljesítmény rendkívüli módon igénybe veszi a szervezetemet. A versenyeket  követő regeneráció rendkívül fontos, hogy újult erővel vethessem  magamat a küzdelmekbe a  következő megmérettetésen. Csodákra képes egy Biotermál fürdősóval dúsított forró fürdő. Ezt kiegészíti a levegőbe fújt kis Spiron és már kész is a tökéletes ellazulás. Utána egy Artrin krémes masszázs teszi teljessé az izmok regenerációját.

Az extrém igénybevétel, teljesítmény az edzéseken és a versenyeken minőségi táplálék kiegészítés nélkül nehezen megoldható. Nekem is megvannak a nyerő kombinációim az Energy palettáról, amik már sokszor bizonyítottak az évek során.

- Megosztanád a Vitae magazin olvasóival, hogy mik ezek a  nyerő verziók? 

- A szüleim már óvodás koromtól megismertettek az Energy termékeivel, szinte végigkísérte a  készítmények fogyasztása a felnövésemet. Ennyi idő alatt kitapasztaltuk, hogy számomra mi az, ami a legtöbbet segít a hétköznapokon és a sportban. Néhány bevált kombinációt megismertetnék az érdeklődőkkel. Az alapozó, felkészülési időszakban nagyon bevált a Korolen és a King Kong cseppek fogyasztása. A keringési rendszeremnek, az izomzatomnak és az izületeimnek rendkívül sok pluszt ad ez a két készítmény. A Skeletin a porcokra, ízületekre elsőrangú, a benne lévő kollagén és szépiacsont miatt. Nálam a Fytomireál alapkészítmény, mintahogyan a a halolaj kapszula is, a Vitamarin, amely szintén elsőrangú támogatója a szív-érrendszeremnek. A téli időszakban a Vitaflorin multivitamin és a Flavocel C-vitamin készítmények biztosítják a stabil egészséget. Esetleges uszodai vírus, fertőzés feltűnése esetén a  Vironal és a Grepofit készítmények kiválóan és megbízhatóan teljesítenek. A külsőleg használatos készítmények közül az Artrin és a Ruticelit krémeket rendszeresen használom. Nagyon szeretem a Gaba zöldteát. Az úszóedzések miatti hajnali kelés nehézségeit enyhíti frissítő hatásával. 

- No és hallottál-e az új zöld részlegről, a mygreenlife – os családról?

- Nagyon örülök az új ’’szuperélelmiszerek’’ megjelenésének, néhány napja szüleim beszerezték  Imoláéktól a debreceni Energy klubból az Organic ACAI, Organic MACA és a Hawaii Spirulina csomagokat illetve a Tribulus terrestris Forte (királydinnye) cseppeket…utóbbi készítmény különösen felkeltette az érdeklődésemet, természetes teljesítménynövelő hatása miatt ezen gyógynövénynek nagy híre van sportolói körökben és bár eddig tea formájában eddig is elérhető volt az Energy-nél, a koncentrált, cseppes változat számomra szimpatikusabb.

Kijelenthetem, hogy az Energy készítményei számomra megkerülhetetlenek. Hosszú évek alatt bizonyítottak és kijelenthetem, hogy eredményeim elérését nagymértékben segítették. No és persze rengeteget köszönhetek szüleimnek és nagyon hálás vagyok nekik, hogy sokszor erőn felül támogatnak.

- További sok sikert kívánunk az egész Energy család nevében. Egészséget, erőt, hitet a céljaid eléréséhez!

 

Kovács László; Energy klubvezető; Debrecen